
Az új építésű, valamint korszerűen felújított épületeinket már megerősített hővédelem és igen jó tömítettségű nyílászárók jellemzik. Ezzel az energiatakarékosság jegyében ugyan a fő hőtechnikai problémákat megoldottuk, de az épület „becsomagolásával” új gondok keletkeztek. Ahol nincs, vagy nem megfelelő a szellőzés, a friss levegő nem tud bejutni, ezáltal egészen új problémák keletkeznek: romlik a helyiségek levegőminősége, csökken a komfortérzet és az életvitellel együttjáró párafeldúsulás következtében, a hidegebb felületeken páralecsapódások keletkeznek. Fűtési szezonban az ablaknyitásos szellőztetéssel szabályozatlanul nagy mennyiségű hideg levegőt engedünk be az épületbe, amellyel jelentősen növeljük fűtési költségeinket. Mutatjuk a megoldást!
Légbevezető nyílások felszerelése ablakkeretekre
A páraszabályozású légbevezetők érzékelője és működtetője kihasználja, hogy egyes anyagok megnyúlnak a páratartalom emelkedésekor és összehúzódnak, ha a levegő szárazabbá válik. Ezen az elven működik a légbevezetők V8 érzékelőjének 8 rétegű poliamid pántkötege, amely a légbevezetőben lévő zsalut mozgatja, ezzel befolyásolva a szellőzőlevegő mennyiségét a mindenkori belső relatív páratartalom függvényében. Ezek a légbevezetők automatikusan, a helyiségben lévők mindenkori igényeihez igazítják a szellőzési levegőmennyiséget, így nem okoznak fölösleges hőveszteséget.
Szerelhető légbevezető a konyhába?
Általában nem. Ha a konyhában egyetlen gázkészülék sem igényel közvetlen légcsatornát, akkor a szellőzőcsatornára – légbevezető nyílás beépítése nélkül – elszívó egységet kell felszerelni, nehogy „rövidre zárjuk” a fő helyiségek levegő bemeneteit. Ennek ellenére bizonyos előírások megkövetelik a levegő bemeneti nyílás jelenlétét közvetlenül a konyhában.
Szerelhető légbevezető a fürdőszobába?
Általában nem. Ezek a bemenetek „rövidre zárnák” a fő helyiségek légbevezető nyílásait – az akkor alulszellőztetett helyiségeket -, és a fürdőszoba által keltett szagokat és páratartalmat a többi helyiség felé vezetnék. Mivel a levegő bemeneti nyílások vezetik be az új levegőt, a fürdőszobába bevezetett levegő csökkenti a friss levegő mennyiségét a többi helyiségben.
Találjuk meg együtt a legjobb megoldást otthonába! Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen árajánlatot!